Egy svéd testvérpár több mint tíz éven át kémkedhetett az oroszoknak

2022. november 12. – 12:05

Másolás

Vágólapra másolva

Azzal vádolnak egy svéd testvérpárt, hogy több mint tíz éven át kémkedtek Oroszországnak, írta a BBC.

Az ügyészség szerint az iráni születésű 42 éves Peyman Kia és a 35 éves Payam Kia is együttműködött az orosz katonai hírszerzéssel, a GRU-val, és annak adatokat szolgáltatott. A két férfit még tavaly év végén tartóztatták le, azóta is őrizetben vannak.

Peyman Kiát a kémkedés mellett titkos adatok jogosulatlan kezelésével is vádolják. Amikor letartóztatták, akkor a Svéd ÉlelmiszerÜgynökség biztonsági vezetője volt, de korábban a svéd biztonsági szolgálatoknál és a hadseregnél is dolgozott. E két utóbbi helyről adott át adatokat az oroszoknak az ügyészség szerint. A Dagens Nyheter lap szerint Peyman Kia a titkosszolgálat egyik szigorúan titkos részlegében is szolgált.

A vádak szerint Peyman letartóztatása során öccse, Payam összetört egy merevlemezt, amelyet később egy kukában találtak meg. A fiatalabb fivér valószínűsíthetően felvette a kapcsolatot Oroszországgal és a GRU-val, nemcsak az információ átadása, hanem az azért járó fizetség miatt is. A nyomozás során olyan Peymantól származó feljegyzéseket is találtak, amelyek titkosított üzenetekről és aranytranzakciókról szóltak.

Az ügy kényes természete miatt a nyomozási információk nagy részét nem hozták nyilvánosságra.

Az idősebb Kia védőügyvédje, Anton Strand azt mondta, hogy a vádak pontatlanok, és nem tartalmaztak konkrét leírást ügyfele állítólagos bűncselekményeiről.

Ha elítélik a testvéreket, életfogytiglani börtönbüntetést kaphatnak, amelyből legalább 20-25 évet le is kell majd ülniük a svédországi gyakorlat szerint.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!