Meghalt Aaron Carter énekes

2022. november 5. – 21:28

Meghalt Aaron Carter énekes
A Carter testvérek 2001-ben – Fotó: Chris Delmas / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Holtan találták kaliforniai otthonának fürdőkádjában Aaron Cartert, a Backstreet Boysból ismert Nick Carter szintén énekes öccsét, írja a TMZ. A Los Angeles megyei seriff hivatala azt közölte a lappal, hogy a férfi házvezetője találta meg a holttestét a fürdőkádban, és ő hívta a hatóságokat. Több részletet egyelőre nem tudni, az eset körülményeit a hatóságok vizsgálják – nyilatkozta Carter képviselője.

A 34 éves Aaron Carter a Backstreet Boys egyik legismertebb tagjának, Nick Carternek az öccse, és már 9 éves korától bátyja nyomdokaiba lépett énekesként, de közel sem aratott akkora sikereket.

Az elmúlt években Carter már inkább rapzenét csinált, tele volt az amerikai bulvársajtó azzal, hogy ő is tetoválásokat varratott az arcára. Karrierje során öt nagylemezt adott ki, de szerepelt celebes tévéműsorokban is, például a Dancing with the Stars-ban.

A magánélete sem volt botrányoktól mentes, járt Hilary Duff-fal és Lindsey Lohannel, egy volt barátnője ellen meg távolságtartási végzést kellett kiadni, amiért le akarta szúrni Cartert. Testvéreivel is problémás volt a viszonya, bátyja, Nick 2019-ben távoltartási kérelmet nyújtott be vele szemben azt állítva, hogy halálosan megfenyegette terhes feleségét és magzatát.

Többször meggyűlt a baja a drogokkal, két éve pedig átment az OnlyFansre, ahol többek között meztelen fotókat árult magáról. A Backstreet Boys egyébként épp a napokban koncertezett Budapesten Nick Carterrel, a zenekar egyik technikát szállító teherautója pedig kisebb balesetet szenvedett.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!