Irán elismerte, hogy szállított drónokat Oroszországnak, de azt állítják, még a háború kitörése előtt

2022. november 5. – 13:28

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Irán elismerte, hogy szállított drónokat Oroszországnak, de azt állítják, hogy ez még az orosz-ukrán háború kitörése előtt történt. Hoszein Amir-Abdollahian iráni külügyminiszter szerint „kis számú” drónt küldtek Oroszországnak hónapokkal az invázió előtt, de tagadta, hogy a szállítás folytatódna. Az pedig egyáltalán nem igaz Amir-Abdollahian szerint, hogy rakétákat szállítottak volna.

Oroszország ukrán és nyugati források szerint egyebek mellett iráni Sahed drónokat használhatott ukrán erőművek és más polgári infrastruktúra megtámadására, de tagadja, hogy erői használtak volna ilyen eszközöket.

A múlt hónapban két magas rangú iráni tisztviselő és két iráni diplomata azt mondta a Reutersnek, hogy Irán ígéretet tett arra, hogy drónok mellett föld-föld rakétákat is szállítanak Oroszországnak.

Az iráni állami IRNA hírügynökség idézte Amirabdollahian-t, aki szerint Teherán és Kijev két héttel ezelőtt megállapodott abban, hogy megvitatják az iráni drónok ukrajnai bevetésével kapcsolatos állításokat, de az ukránok szerinte nem jelentek meg a megbeszélt találkozón.

„Megállapodtunk az ukrán külügyminiszterrel, hogy átadják nekünk a birtokukban lévő dokumentumokat arról, hogy Oroszország iráni drónokat használt Ukrajnában” – mondta Amirabdollahian, de az ukrán delegáció az utolsó pillanatban visszalépett a tervezett találkozótól – tette hozzá. Amirabdollahian megismételte, hogy Teherán „nem marad közömbös”, ha bebizonyosodik, hogy Oroszország iráni drónokat használt az Ukrajna elleni háborúban.

A drónszállítások miatt múlt hónapban az EU új szankciókat fogadott el Iránnal szemben, Nagy-Britannia pedig szankciókat rendelt el három magasrangú iráni katonával és egy hadiipari gyártóval szemben.

(Guardian)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!