Lezárult a vizsgálat, Sanna Marin semmilyen szabálysértést nem követett el az augusztusi házibulin

2022. november 4. – 13:39

Másolás

Vágólapra másolva

Semmilyen szabálytalanságot nem követett el Sanna Marin finn miniszterelnök azon az augusztusi házibulin, amelyen tánc közben videók készültek róla – állapította meg a finn kormánytagok működésének törvényességét vizsgáló igazságügyi kancellár. Akkor többen Marin lemondását követelték, amiért szerintük nem a miniszterelnöki tisztséghez illő módon bulizott.

Mint korábban írtuk, még augusztusban kerültek elő videók Sanna Marin finn miniszterelnökről, amelyeken felszabadultan énekel és táncol egy házibulin más nők társaságában. Bár a buli zárt körű volt, és elvileg a videót is saját célra készítették, az valahogy mégis felkerült az internetre.

Az eset után többen kábítószer-fogyasztással és részegeskedéssel vádolták a 36 éves miniszterelnököt, egyesek a lemondását is követelték. Sanna Marin azt elismerte, hogy alkoholt fogyasztott, de azt cáfolta, hogy drogozott is volna, ez utóbbit később egy negatív drogteszttel is bizonyítani tudta.

„Nem lehet szabálytalansággal vagy hivatali teendőinek elhanyagolásával vádolni a miniszterelnököt, mert ahhoz, hogy ezt meg lehessen tenni, büntetőjogi kapcsolatnak kellene lennie a magánélete és a hivatalos tevékenysége között” – közölte pénteken Tuomas Pöysti igazságügyi kancellár az ügyet lezárva.

Sanna Marin korábban is bulizott már miniszterelnöksége alatt, ennek társadalmi vetületéről ebben a cikkünkben írtunk bővebben.

(MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!