CNN: „Putyin szakácsa” az orosz hadvezetést bírálva próbálhat feljebb jutni a ranglétrán

2022. november 2. – 19:22

Másolás

Vágólapra másolva

Amerikai és európai hírszerzési információkra hivatkozva arról ír a CNN, hogy a korábban Putyin szakácsa néven elhíresült Jevgenyij Prigozsin arra használja az ukrajnai háborúval kapcsolatos nézeteltéréseket, hogy a Kremlben nagyobb befolyásra tegyen szert.

Prigozsin a Wagner-zsoldoshadsereg vezetőjeként Putyin egyik legközelebbi szövetségesének számít. Egy amerikai forrás úgy írta le a helyzetet a CNN-nek: „Ez egy valóságos House of Cards, csak a Kremlben. (…) Mindenki hátba szúrja egymást”. Az amerikai lapnak nyilatkozó források szerint Prigozsin szembesítette Putyint azzal a meggyőződésével, hogy az ukrajnai háborút rosszul irányítják a jelenleg vezető tábornokok.

A Kreml tagadta, hogy Prigozsin vagy más orosz tisztiviselő bírálta volna a háborús műveletek irányítását. „Ez az információ alapvetően téves” – mondta Dimitrij Peszkov, a Kreml szóvivője a CNN-nek.

Putyin és Prigozsin 2010-ben – Fotó: Alexey Druzhinin/AFP
Putyin és Prigozsin 2010-ben – Fotó: Alexey Druzhinin/AFP

Prigozsin súlya azzal is nő, hogy miközben az oroszok komoly létszámhiánnyal küzdenek céljaikhoz képest, a Wagner egyre több zsoldost vet be a front közelében, nemrég egyebek mellett börtönökben is toboroztak katonákat. A zsoldossereg vezetőjének súlya pedig növekedhet a komoly kritikákat kapó orosz védelmi miniszterrel, Szergej Sojguval szemben.

A források szerint Prigozsin azt az álláspontot képviseli Putyin köreiben, hogy az orosz erőknek agresszívabb taktikát kellene alkalmaznia Ukrajnában.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!