Mintegy 170 ezer magyar állampolgár telepedett le hivatalosan az Egyesült Királyságban

2022. november 2. – 17:29

Másolás

Vágólapra másolva

Több mint 3,5 millió uniós állampolgár él Angliában és Walesben a brit statisztikai hivatal (ONS) adatai szerint. A 2021-es népszámlálási adatok alapján tíz év alatt 1,1 millióval nőtt a számuk, és az életvitelszerűen az Egyesült Királyság e két országában tartózkodó nem brit születésűek több mint harmadát (36,4 százalék) teszik ki – írja az MTI.

Az Egyesült Királyság 2020. január 31-én kilépett az Európai Unióból. Azok az EU-polgárok azonban, akik 2020 végéig, a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) után kezdődött 11 hónapos átmeneti időszak lejártáig törvényesen és életvitelszerűen letelepedtek, továbbra is az országban maradhatnak megszerzett összes jogosultságuk megtartásával. Ehhez meghatározatlan időre szóló tartózkodási engedélyért, úgy nevezett letelepedett státusért (EU Settled Status) kell folyamodniuk.

A magyar állampolgárok közül a brit belügyminisztérium adatai szerint ezt eddig hozzávetőleg 170 ezren tették meg.

Ez azt jelenti, hogy majdnem annyian telepedtek le hivatalosan az Egyesült Királyságban, mint amennyi második legnagyobb város, Debrecen lakossága.

A kérelmezés határideje elvileg tavaly június 30-án lejárt, a brit kormány azonban továbbra is folyamatosan arra biztatja a jogosultakat, hogy adják be a szükséges dokumentumot, mert a hatóságok a határidő letelte ellenére befogadják és elbírálják a kritériumoknak megfelelő, jogos letelepedési kérelmeket.

A brit statisztikai hivatal szerdán közzétett adatai szerint Angliában és Walesben a tavalyi népszámlálás idején 59,6 millióan éltek. Közülük 49,6 millióan (83,2 százalék) születtek az Egyesült Királyságban, vagyis

a külföldi születésű állandó lakosok száma éppen 10 millió (16,8 százalék) volt 2021-ben.

Az Angliában és Walesben élő külföldi születésűek felső tízes mezőnyét az indiaiak vezetik hozzávetőleg 920 ezres népességgel, a második helyen a lengyelek állnak 743 ezres létszámmal. A felső tízben a közép- és kelet-európai EU-országokból áttelepültek közül még a románok szerepelnek: ők a negyedik helyen állnak mintegy 540 ezer fővel. Az Európai Unióban született angliai és walesi lakosok legnépesebb tízes csoportjában jelen vannak még az írek, az olaszok és a németek is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!