Oroszország és Ukrajna egymásra mutogat a krími dróntámadásban

2022. október 31. – 07:45

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Több hajó vízen rekedt, miután Oroszország hirtelen visszalépett az ENSZ által közvetített gabonaexport-megállapodástól, azzal érvelve, hogy Krímben megtámadták fekete-tengeri flottáját.

Oroszország azt közlése szerint 16 légi és tengeri drón támadott orosz hajókra a krími Szevasztopoli-öbölben, szombat hajnalban. Az oroszok azt állítják, mind a kilenc drón megsérült, a hét tengeri közül pedig négy. Az orosz védelmi minisztérium úgy véli, a támadást Ukrajna hajtotta végre brit haditengerészeti szakemberek vezetésével. Hozzátették: úgy gondolják, ezek a meg nem nevezett brit egységek robbantották fel az Északi Áramlat vezetékeket is.

Az Egyesült Királyság tagadta az állítást, szerinte ez Oroszország arra irányuló kísérlete, hogy „elterelje a figyelmet az Ukrajna elleni illegális invázió katasztrofális kezeléséről”. Ukrajna nem cáfolta és nem erősítette meg, hogy elkövette volna a támadást, de azt állította, Oroszország maga hajtotta végre a támadást, hogy kiléphessen a gabonaüzletből. Zelenszkij szerint „Oroszország fiktív terrortámadásokat hajt végre saját létesítményei ellen”.

A támadásokról több, meg nem erősített felvétel kering a közösségi médiában. Ezek alapján a Guardian szerint Oroszország fekete-tengeri zászlóshajója, az Admiral Makarov megsérült a támadásban.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!