Szijjártó: Ha Trump megnyerte volna a választásokat, akkor a háború nem tört volna ki

2022. október 30. – 13:59

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„El kell mondanom, hogy van egy sejtésünk. Ez csak egy sejtés, nem tudom bizonyítani. De az a sejtésem, ha az elnökválasztás itt 2020-ban másképp alakult volna, akkor ez a háború talán nem tört volna ki” – mondta Szijjártó Péter az egyébként Donald Trumpot támogató amerikai One America News Network (OANN) nevű tévécsatornának. A külügyminiszter szerint nyugaton most gyenge vezetők vannak, de ha erősek lennének, akkor ők meg tudnák beszélni Putyinnal, hogy véget érjen a háború. Szóval Szijjártó arra jutott, „ha Trump elnök megnyerte volna a választásokat 2020 novemberében, akkor szerintem ez a háború nem tört volna ki”. (Erről már egyébként Orbán Viktor is beszélt tusványoson.)

Arról is beszélt még, hogy nemsokára lesz egy G20-as csúcstalálkozó, és ha ott lesz Joe Biden és Vlagyimir Putyin is, akkor Szijjártó szerint elég nehéz lesz megmagyarázniuk, miért nem találkoznak és beszélgetnek.

A külügyminiszter szerint a magyarokat például támadják és kritizálják, mert még mindig tartják a kapcsolatot az oroszokkal, de megmagyarázta, hogy ezt miért is teszik: „Nos, mi azért beszélünk az oroszokkal, mert Oroszország a valóság. Oroszország a valóság marad, függetlenül attól, hogy ez a háború hogyan végződik majd. Ha elvágjuk a kommunikációs vonalakat, akkor gyakorlatilag feladjuk a béke reményét”.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!