218 gabonaszállító hajó rostokol egy helyben

2022. október 30. – 17:36

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Azzal, hogy Oroszország felfüggesztette részvételét az ENSZ égisze alatt tető alá hozott gabonamegállapodásban, tényleges is blokkolta az abban részt vevő 218 hajó mozgását – közölték az ukrán hatóságok Facebookon.

Mivel az orosz döntés következményeképp október 30-tól az ukrán fél nem kap engedélyt a közös koordinációs központtól a gabonafolyosón való biztonságos áthaladásra, 218 hajó kénytelen egy helyben rostokolni a jelenlegi helyén, köztük

  • 95 megpakolt hajó már elhagyta az ukrán kikötőket, és ellenőrzésre vár,
  • 101 hajó az ukrán kikötők bejáratánál várja az átvizsgálást,
  • 22 megpakolt hajó pedig arra vár, hogy elhagyhassa az ukrán kikötőket.

Az ukránok azt írják, hogy a gabonafolyosó orosz blokádja már szeptemberben megkezdődött: az oroszok csökkentették az ellenőrzések napi számát, és lassították is a folymatot, ami miatt

176 hajóból álló sor alakult ki.

A júliusban aláírt megállapodás keretében már 9 millió tonna gabonát és egyéb élelmiszert exportáltak Ukrajnából. A megállapodás eredetileg november 19-ig lett volna érvényben.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!