Ferenc pápa: A papok és az apácák is néznek pornót
2022. október 26. – 20:20
Papnövendékekkel és kispapokkal – egyházi szóhasználatban szeminaristákkal – találkozott hétfőn Ferenc pápa Rómában. Ezen figyelmeztette őket a „digitális pornográfia ördögére”, elismerve, hogy az online pornó nézése olyan bűn, amely a papok és apácák körében is gyakori, írja a Guardian.
Az esemény teljes szövegében, amelyet a Vatikán szerdán tett közzé, Ferenc arra buzdította a szeminaristákat, hogy használják a közösségi médiát „a fejlődésre, a kommunikációra”, ugyanakkor figyelmeztette őket a veszélyekre, például a netes pornóra.
„Nem fogom azt mondani, hogy »emeljétek fel a kezeteket, ha legalább egyszer volt már ilyen tapasztalatotok«” – mondta a pápa. „De talán mindegyikőtök úgy gondolja, hogy volt már ilyen élménye vagy kísértése… Ez egy olyan bűn, amelyet nagyon sok ember elkövet. Sok laikus férfi és sok laikus nő, de papok és apácák is. Az ördög onnan lép be.” A pápa más ördögi kísértésekről és bűnökről is beszélt, például a gyerekbántalmazásról, ami „már elfajulás”, ahogy fogalmazott.
Maga a pápa egyébként személyesen nem használja a közösségi médiát. A brit lap felidézi: bár 64,3 millió követője van a Twitteren, ő már „mert túl későn érkezett” ahhoz, hogy saját maga kezelje a fiókját. Erre és más közösségi médiájának a kezelésére egy külön csapat van. Persze az ő munkájukba is csúszik olykor baki: 2020 végén a Vatikán kínos helyzetbe került, amikor Ferenc pápa hivatalos Instagram-fiókja egy brazil modell, Natalia Garibotto fotóját lájkolta. (A főleg fürdőruhás fotókat posztoló, cseppet sem visszafogott Garibotto az Insta-fiókjának leírásában azóta ott szerepelteti a „𝚃𝚑𝚎 𝙿𝚘𝚙𝚎'𝚜 𝙵𝚊𝚟𝚘𝚛𝚒𝚝𝚎” szlogent).