17. századi hajóroncsra bukkantak Svédországban

2022. október 24. – 18:59

Másolás

Vágólapra másolva

Svédországban régészek megtalálták a 17. században elsüllyedt Vasa testvérhajójának roncsát – írja az MTI a Vrak svéd roncsmúzeum közleménye alapján.

A stockholmi múzeum közleménye szerint az Äpplet (Alma) nevű hadihajó roncsát a svéd főváros közelében fedezték fel. Az Äpplet 1629-ben tette meg az első útját. A hajót harminc évvel később szándékosan elsüllyesztették, hogy a hajóroncs megakadályozza az ellenséges hajókat abban, hogy bejussanak Stockholm kikötőjébe. A nem mindennapi felfedezésről készült videót a Stockholmi Egyetem a YouTube-csatornáján is megosztotta:

Az Äppletet ugyanaz a hajóépítő készítette, aki a Vasa svéd hadihajót is, ami korának egyik legjobban felszerelt hadihajója volt, 64 ágyúval a fedélzetén. A Vasa 69 méter hosszú volt, és II. Gusztáv Adolf svéd király megrendelésére építették. 1628-ban indult első útjára a stockholmi kikötőből, ám egy heves szélroham megbillentette, és az ágyúnyílásokon beömlő víz miatt a hajó elsüllyedt. A Vasa hajóroncsot 1961-ben emelték ki a tengerből, majd a stockholmi Vasa Múzeumban állították ki. A Vasa hajóroncs az egyik legnépszerűbb turistalátványosságnak számít.



Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!