Végleg felmentették a 22 évet börtönben ülő férfit, akinek ártatlanságára egy podcast mutatott rá

2022. október 11. – 18:44

Másolás

Vágólapra másolva

Néhány héttel azután, hogy hatályon kívül helyezték az életfogytiglani börtönbüntetését, a baltimore-i ügyészek ejtették az összes vádat Adnan Syed ellen, aki több mint két évtizedet ült börtönben volt barátnője meggyilkolása miatt. A Serial című tényfeltáró krimisorozat 2014-es évada ezt az 1999-ben elkövetett gyilkosságot állította középpontba.

A vád úgy szólt, hogy Adnan Syed megfojtotta iskolatársát, Hae Min Leet, de a podcast szerzője arra jutott, sehogy sem áll össze a vád, akár Syed a gyilkos, akár nem. Idén szeptemberre hasonló következtetésre jutott az igazságszolgáltatás is.

Adnan Syed egy 2016-os tárgyaláson – Fotó: Baltimore Sun / 2019 MCT
Adnan Syed egy 2016-os tárgyaláson – Fotó: Baltimore Sun / 2019 MCT

Emily Witty, a Baltimore-i Állami Ügyészség szóvivője szerint a vádakat egy online tárgyaláson ejtették. A döntés 23 évvel az eset után született. Syed volt barátnője, Hae Min Lee 23 éve tűnt el, három héttel később találták meg holttestét – az áldozatot megfojtották.

Az ügyben 2000-ben életfogytiglanra ítélték a férfit. Syed az első tárgyalás óta ártatlannak vallotta magát, és mind a 2014-es Serial podcast, mind az HBO későbbi dokumentumfilmje kérdéseket vetett fel az elítélésének körülményeiről. 2018-ban egy fellebbviteli bíróság is kimondta, hogy Syed új tárgyalást érdemelne, de ezt a döntést majdnem egy évvel később Maryland legfelsőbb bírósága megváltoztatta. Az ügy részleteiről ebben a cikkben olvashatnak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!