Videóüzenettel segít be Orbán Bolsonarónak a vasárnapi brazil választás előtt

2022. október 1. – 22:22

Másolás

Vágólapra másolva

„Köszönet Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek, hogy elismeri azt a munkát, amit a gazdaságunk fellendítése, az infláció megfékezése, a munkahelyteremtés, a bűnözés elleni küzdelem és értékeink védelme érdekében végeztünk” – írta ki Jair Bolsonaro, Brazília jobboldali elnöke a Twitteren. Egy nappal a vasárnapi brazil választás előtt egy olyan videóüzenetet osztott meg, amit Orbán Viktor vett fel, hogy a maga módján besegítsen brazil barátjának a kampányba:

Orbán a videóban arról beszél, hogy ő több mint harminc éve szolgálja a hazáját, ez idő alatt sok vezetővel találkozott, de nagyon kevés olyan kiemelkedő vezetőt látott, mint a brazil elnök.

„Nagy megtiszteltetés volt megfigyelni és megtanulni, ahogyan csökkentette az adókat, stabilizálta a gazdaságot, ahogy visszaszorította a bűnözési rátát, és Brazília számára egy fényesebb jövőt készített elő” – mondja a videóban a magyar miniszterelnök, és azt kívánja, hogy Bolsonaro folytathassa a munkáját.

„Olyan elnökről beszélünk, aki a mai progresszív, liberális világuralom mellett is elég bátor volt ahhoz, hogy Brazíliát helyezze mindenek elé, és a Jóistent mindannyiunk fölé” – mondja Orbán.

Brazíliában vasárnap tartanak elnökválasztást, ahol a felmérések szerint Bolsonaro baloldali kihívója, Luiz Inácio Lula da Silva – aki 2003 és 2010 között volt Brazília államfője – tűnik esélyesebbnek. A Reuters által közölt felmérés szerint egy hete Lula 48, míg Bolsonaro 31 százalékos támogatottságon állt, de az Euronews három nappal ezelőtti cikke már csak 10-12 százalékos különbségről ír és a két jelölt közti különbség csökkenéséről.

Jair Bolsonaro brazil elnök egyébként szeptember közepén bejelentette, hogy visszavonul a politikai életből, ha vereséget szenvedne a most vasárnapi választáson. „Ha Isten is úgy akarja, folytatom. Máskülönben visszaszolgáltatom az (elnöki) szalagot és visszavonulok, mert az én koromban nincs már teendőm ezen a földön, ha (elnökségem) véget ér december 31-én” – idézte az MTI.

Bolsonaro februárban járt Magyarországon, a látogatás során Orbán Viktor megköszönte neki a békéért tett erőfeszítéseit.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!