Megérkeztek Donyeckbe a részleges mozgósításból az első orosz csapatok

2022. szeptember 30. – 14:02

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Vlagyimir Putyin orosz elnök szeptember 21-én rendelt el részleges mozgósítást, ennek értelmében körülbelül 300 ezer tartalékos katonát rendeltek az ukrajnai frontokra. A bejelentést tiltakozások követték, és azóta is rengeteg hadköteles férfi próbálja elhagyni az országot.

Az úgynevezett Donyecki Népköztársaság (DPR) népi milíciája a Telegramon pénteken közölte, hogy megérkeztek Donyeckbe a részleges mozgósításból az első orosz csapatok – írja a Guardian. A csapatok most hadgyakorlaton vesznek részt.

„A Népköztársaság lakói lelkesen találkoztak az érkező erőkkel, és köszöntik az Orosz Föderáció elnökének döntését” – írták.

Oroszországon kívül csak Észak-Korea és Szíria ismeri el legitim hatóságként a szakadár Donyecki Népköztársaságot.

Pénteken ünnepélyesen is Oroszországhoz csatolják többek között a csak részben orosz ellenőrzés alatt álló donyecki régiót is. A ceremónián a tervek szerint beszédet mond Puytin, és találkozik az oroszok által támogatott Donyecki Népköztársaság és a Luhanszki Népköztársaság vezetőivel, valamint Herszon és Zaporizzsja orosz erők által megszállt részeinek oroszok által kinevezett vezetőivel.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!