Haszid zsidók ezrei zarándokoltak el Ukrajnába

2022. szeptember 25. – 23:04

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Ultraortodox zsidók tízezrei gyűltek össze vasárnap a szokásos zsidó újévi zarándoklatukon az ukrajnai Uman városában, dacára a háború miatt kiadott figyelmeztetéseknek, írja az MTI.

Az ukrajnai rendőrség biztonsági okokból nem hozta nyilvánosságra a zarándokok számát, ugyanakkor az Ukrajnai Egyesült Zsidó Közösség szerint mintegy 23 ezren érkezhettek. Haszid zsidók ezrei minden évben elzarándokolnak a haszidizmus alapítójának, Nachman rabbinak a közép-ukrajnai Uman városban lévő sírjához.

Bár Uman viszonylag messze van a frontvonaltól, az ukrajnai és az izraeli hatóságok is arról próbálták meggyőzni az embereket, hogy az idén a háborús helyzet miatt tekintsenek el az úttól. A figyelmeztetések ellenére több ezer, a hagyományos fekete öltözetet viselő haszid zsidó ünnepelt a város utcáin. Az ukrán rendőrség lezárta a környéket, csak a helyi lakosokat és a zarándokokat engedi be a térségbe. A hatóságok a szeptember 25-től 27-ig tartó ünnepségek idejére megtiltották az alkohol, tűzijáték és játékpisztolyok eladását, éjszakára pedig kijárási tilalmat rendeltek el.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!