Először tartóztattak le embereket terrorgyanús cselekmények miatt Izlandon

2022. szeptember 23. – 09:03

Másolás

Vágólapra másolva

Először tartóztattak le terrorgyanús cselekmények miatt izlandi állampolgárokat az országban, írja a Guardian. A helyi hatóságoknak sikerült idő előtt megakadályozniuk, hogy több férfi fegyveres támadásokat intézzen különböző közintézmények és civilek ellen. A rajtaütés során számos félautomata fegyvert, köztük 3D nyomtatottakat is lefoglaltak a rendőrök, illetve több ezer éles lőszert.

A helyi rendőrség egyelőre kevés részletet árult el az ügyről, de valószínűsíthető, hogy a célpontok között volt az izlandi parlament és a rendőr-főkapitányság is. A hatóságok vizsgálják, hogy a potenciális terroristáknak voltak-e szélsőjobboldali kapcsolataik, vagy tartoztak-e ilyen csoporthoz.

Összesen négy izlandit vettek őrizetbe, de további letartóztatások is elképzelhetők. A gyanúsítottak mind a 20-as éveikben járnak, és Kópavogurban, Reykjavík egyik kertvárosában fogták el őket, illetve a délnyugaton fekvő Mosfellsbærben. Négyből két gyanúsított szabadlábon védekezhet. A fővárosi rendőrség vezetője arra kéri a helyi lakosságot, ha bárhol találkoznak félautomata lőfegyverekkel, azt azonnal jelentsék a rendőrségnek.

Az eset azért is furcsa, mert Izland közismerten az egyik legbékésebb ország a világon, 2008-ban a globális békeindex szerint egyenesen a világ legbiztonságosabb országának számított. Az erőszakos bűncselekmények száma egészen alacsony a világszinthez képest, bár az elmúlt években romlott a helyzet ez ügyben.

A 375 ezer lakosú szigetországban egyébként működik egy neonáci csoport, amit régóta figyel a rendőrség, de a Norðurvígi (vagy Északi Ellenállási Mozgalom) csak addig jutott el, hogy pamfleteket szórtak szét egyetemek kampuszain és más hasonló intézményekben. A szervezet létezése egyébként aggasztja a norvég és a svéd hatóságokat is, az izlandi hatóság pedig tavaly külön jelentést írt arról, hogy félő a terrorcselekmény gyanúja, amiért leginkább a több skandináv országban is működő Északi Ellenállási Mozgalmat tették felelőssé.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!