Meghalt Donald Blinken, az USA volt budapesti nagykövete

2022. szeptember 23. – 08:27

frissítve

Meghalt Donald Blinken, az USA volt budapesti nagykövete
Fotó: Mike Coppola / Getty Images / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

96 éves korában meghalt Donald Blinken, az Amerikai Egyesült Államok volt budapesti nagykövete. A hírt fia, Antony Blinken, a jelenlegi amerikai külügyminiszter közölte a Twitteren.

„A családom elveszített egy szülőt, egy nagyszülőt, a szeretet és az inspiráció forrását, édesapámat, Donald Blinkent” – írta a bejegyzésben.

Antony Blinken épp az ENSZ New York-i közgyűlésén vett részt, amikor értesült apja haláláról – írja az AP. Ezt követően több hivatalos programját is lemondta.

A New York-i születésű, ukrán és német zsidó felmenőkkel bíró Donald Blinken befektetési bankárként futott be, de az amerikai hadsereg légihadtestének tagja, nagykövet, a Mark Rothko Alapítvány elnöke, a New York-i Állami Egyetem igazgatótanácsának elnöke és műgyűjtő is volt. 1994 és 1997 között, a Clinton adminisztráció idején volt az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövete.

Az idősebb Blinken nagykövetként sikeresen kampányolt 1997-ben amellett, hogy Magyarország csatlakozzon a NATO-hoz. A csatlakozásról szóló népszavazást, melyen végül a magyarok 85 százaléka a társulás mellett voksolt, 1997. november 16-án rendezték, négy nappal azelőtt, hogy Blinken távozott a nagyköveti posztról.

Donald Blinken magyarországi tartózkodása alatt sokat tett azért is, hogy a CEU megvethesse a lábát Magyarországon, sőt, az egyetem igazgatóságába is bekerült. Ő és felesége 2015-ben jelentős pénzügyi támogatást nyújtott az egyetem alá tartozó Nyílt Társadalom Archívumnak (Open Society Archives), amely fel is vette a nevüket, így azóta a világ egyik legnagyobb hidegháborús gyűjteményét tartalmazó archívumot, mely az Arany János utcában található, Vera és Donald Blinken Nyílt Társadalom Archívumnak hívják.

Donald Blinken 2017-ben, a lex CEU elfogadása előtt két korábbi nagykövettársával nyílt levélben bírálta az Orbán-kormányt, mivel a törvény szerintük komolyan korlátozza a tudományos szabadságot, és súlyos csapást jelent mindarra, amit a két ország az azt megelőző negyedszázadban közösen elért, komoly kárt okozva az USA és Magyarország közötti kapcsolatokban.

Az amerikai külügyminisztérium közleménye szerint békésen halt meg otthonában, a Long Island-i East Hamptonban.

Fia, Antony Blinken az anyja (Donald Blinken első felesége) révén félig magyar. Judith Blinken (született Frehm) szülei ugyan már Amerikában születtek, de magyar zsidók voltak. Első feleségétől való válása után négy évvel Donald Blinken újraházasodott, második felesége, Vera Blinken Magyarországon született közvetlenül a második világháború előtt, amit Budapesten vészelt át.

A Blinken családról és arról, miért okozhat fejfájást a magyar kormánynak a magyar származású amerikai külügyminiszter, ebben a cikkben írtunk bővebben.

Kövess minket Facebookon is!