Folytatódtak a kormányellenes tüntetések Iránban, nőtt a halottak száma

2022. szeptember 22. – 15:09

Folytatódtak a kormányellenes tüntetések Iránban, nőtt a halottak száma
Tiltakozók tartják magasba Mahsza Amini fotóját a kölni dóm előtt szerdán Fotó: Ying Tang / NurPhoto / Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

Tizenegyre emelkedett az iráni kormányellenes tüntetéseken elhunyt emberek száma csütörtökön, az internetet és a mobilszolgáltatókat erősen korlátozzák. Az országon tiltakozáshullám söpört végig, miután egy erkölcsrendészeti letartóztatás során meghalt egy fiatal nő.

A hat napja tartó demonstrációkban hét tüntető, és a biztonsági erők négy tagja vesztette életét a hivatalos adatok szerint.

Tiltakozások zajlottak Teherán mellett az északnyugati Tebríz, a közép-iráni Kazvín és Siráz, valamint az északkeleti Meshed városából is – írja az MTI. A Twitteren megjelent képek azt mutatják, hogy

több helyen, köztük a fővárosban is, a tüntetők rendőrőrsöket gyújtottak fel. Több videón – melyek hitelességét nem sikerült megállapítani – az látszik, hogy a rendőrök éles lőszert is bevetnek.

A Fársz iráni félhivatalos hírügynökség úgy tudja, hogy a hét tüntetőt szerdán Kazvínban késsel ölték meg. A hatóságok tagadták, hogy közük lenne a tiltakozók halálához, és azt állították, hogy a biztonsági erők tagjait – köztük a Baszidzs nevű önkéntes paramilitáris alakulat három, más források szerint két emberét – „rendbontók” ölték meg.

További 450 ember pedig megsebesült és 500 embert letartóztattak – jelentette egy kurd emberijogi csoport, bár a Guardian szerint ez az adat egyelőre nem ellenőrizhető.

Tiltakozásképp sok nő levette a fejkendőjét. A közösségi médiában látható, ahogyan nőket szorítanak sarokba és vernek meg motoros-bukósisakos férfiak – írja a Guardian. Mindeközben az iráni Forradalmi Gárda felszólította az ország főügyészét, kezdeményezzen vizsgálatot „a hamis hírek terjesztői ellen”.

A síita államban azután kezdődtek tüntetések, hogy egy kurd származású 22 éves nőt, Mahsza Aminit az erkölcsrendészet múlt héten kedden őrizetbe vett, mert nem viselte az előírás szerint kötelező fejkendőt, a hidzsábot. Szemtanúk szerint a nőt a rendőrautóban megverték, majd kómába esett. Sajtóértesülések szerint pénteken halt meg.

Az iráni rendőrség tagadta, hogy az őrizetbe vételnek köze lett volna a nő halálához, szerintük hirtelen szívelégtelenségben halt meg, a hatóságok pedig „külföldi ügynököket” és más országok titkosszolgálatait vádolják a tüntetések megszervezésével. Az internet-hozzáférést monitorozó Netblocks civil szervezet szerdán azt közölte, hogy

az országban erősen korlátozták az internethozzáférést. Az Instagram és a WhatsApp gyakorlatilag már nem működik Iránban, a mobilinternet-szolgáltatások nagyrészt leálltak, a mobilhálózatokhoz hasonlóan

írja a Spiegel a Netblocks-ra hivatkozva.

Szerdán az ország legfőbb vezetője televíziós beszédet tartott, amelyben nem említette a tüntetéseket, de figyelmeztetett arra, hogy a fiataloknak nem szabad „bedőlniük a nyugati hatalmak megtévesztésének”. Teherán ismételten nemzetközi ellenségeinek beavatkozását okolta belső feszültségeiért. A 83 éves Ali Khamenei ajatollah, akinek egészsége romlásáról folyamatosan érkeznek a hírek, a közel egyórás beszédében nem mutatta a fizikai gyengeség jeleit – írja a Guardian.

A fejkendő viselése több mint negyven éve, az 1979-es iráni iszlám forradalom óta elvileg kötelező a nők számára Iránban, de ezt az előírást az évtizedek során főként a nagyvárosokban rengetegen megszegték. Az utóbbi években több megmozdulás is volt a kötelező viselet ellen, az iráni vezetés és az erkölcsrendőrség azonban egyaránt kitart a szabályok betartatása mellett.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!