Több Izjumnál kiásott holttest is erőszakos halálra utaló jeleket mutat

2022. szeptember 16. – 18:35

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Zajlik az Izjum mellett talált tömegsír feltárása Ukrajnában.

Az első exhumált holttestek állapotából arra következtetnek, hogy többen is erőszakos halált haltak. A Sky News beszámolója szerint az első kiásott holttest nyakán kötél volt, másokat összekötött kézzel tettek sírba.

Szerhij Bolvinov, a Harkivi régió rendőrségi főnyomozója korábban azt mondta, hogy a legtöbb halott légicsapásokban vagy tüzérségi támadások következtében veszíthette életét. A harkivi ügyészség vezetője, Olekszandr Filcsakov szerint egyeseken kínzás jelei mutatkoztak.

A több mint 440 sírt számláló temető az orosz megszállás alatt jött létre, amikor a helyi sírásók a holttesteket rögtönzött sírokba temették el a város szélén, egy rendes temető mellett, az erdőben.

Zajlik a tömegsír feltárása Izjum mellett. Fotó: Sergey Bobok / AFP
Zajlik a tömegsír feltárása Izjum mellett. Fotó: Sergey Bobok / AFP
Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!