A chicagói szövetségi bíróság szerint is szexuális bűncselekményeket követett el Robert Sylvester Kelly, ismertebb nevén R. Kelly, ugyanakkor felmentették a nyomozás akadályozásának kísérlete alól, írja a New York Times.
Az 55 éves korábbi R&B-sztárt egyebek mellett kiskorúak szexuális bűncselekményekre való kényszerítésében és gyermekek szexuális zaklatásáról készült felvételek készítésében mondták ki bűnösnek.
R. Kellyt már korábban harminc év börtönbüntetésre ítélték, miután egy brooklyni esküdtszék bűnösnek találta zsarolás és szexkereskedelem vádjában: ez volt az első alkalom, hogy szexuális visszaéléssel kapcsolatos vádak miatt büntetőjogi felelősségre vonták, annak ellenére, hogy azok több mint három évtizedre nyúlnak vissza. A chicagói ítélet évekkel növelheti ezt a börtönbüntetést.
Szerdán a tizenkét fős esküdtszék a tizenhárom vádpontból hatban bűnösnek találta a zenészt.
Kelly két korábbi alkalmazottját, Derrel McDavidet és Milton Brownt is bíróság elé állították, és az ellenük felhozott vádak alól felmentették őket.
A most 37 éves nő, aki Jane-ként vett részt a tárgyaláson, azt mondta, hogy még csak tizenhárom éves volt, amikor elkezdődött kapcsolata R. Kellyvel, és tizenöt éves volt, amikor szexelni kezdtek. Amíg betöltötte a tizennyolcat, addig állítása szerint számtalanszor szexeltek. Az énekes több együttlétüket videóra rögzítette, és az egyik bemutatott felvételen úgy tűnt, hogy Kelly pénzt is ad át Jane-nak.
A nő azt mondta, attól tartott, hogy Kelly nyilvánosságra hozza a videókat, és azt állítaná, hogy Jane egy prostituált. Az ügyészek azt állítják, hogy Kelly legalább négy videót készített Jane-nel, amelyek egy részét megmutatták az esküdteknek.
R. Kelly ügyvédei korábban visszautasították a vádakat.
A háromszoros Grammy-díjas zenész 1989 óta aktív, az elmúlt több mint három évtizedben tizenhét stúdióalbuma jelent meg, az utolsó 2016-ban. Itthon a legtöbben az I believe I can fly című számát ismerik.