Vagy százszor szexelt vele R. Kelly, mielőtt betöltötte a 18-at, állítja egy tanú

2022. augusztus 19. – 05:45

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Elkezdődött R. Kelly második szövetségi pere Chicagóban, és egy nő azt vallotta, hogy mielőtt betöltötte volna a 18. életévét, az énekes százszor szexelt vele. Robert Sylvester Kelly 13 büntetőeljárással néz szembe, beleértve a gyermekpornográfia készítését, az igazságszolgáltatás akadályozását és a kiskorúak szexuális tevékenységre való csábítását, írta a BBC.

A most 37 éves nő, aki Jane-ként vesz részt a tárgyaláson, azt mondta, hogy még csak 13 éves volt, amikor elkezdődött kapcsolata R. Kellyvel, és 15 éves volt, amikor szexelni kezdtek. Amíg betöltötte a 18-at, addig állítása szerint számtalanszor szexeltek. Az énekes több együttlétüket videóra rögzítette, és az egyik bemutatott felvételen úgy tűnt, hogy Kelly pénzt is ad át Jane-nak.

A nő azt mondta, attól tartott, hogy Kelly nyilvánosságra hozza a videókat, és azt állítaná, hogy Jane egy prostituált. Az ügyészek azt állítják, hogy Kelly legalább négy videót készített Jane-nel, amelyek egy részét megmutatják az esküdteknek.

Egy videót már egy 2008-as tárgyaláson is bemutattak, de akkor Kelly és Jane is tagadták, hogy ők szerepelnek rajta, végül az énekest minden vád alól felmentették. Jane most azt mondta, akkoriban azért tagadott, mert attól félt, hogy valami rossz történik Kellyvel.

Kelly már 30 éves börtönbüntetését tölti, mivel tavaly egy másik perben szexuális kereskedelemért és zsarolásért már elítélték. Ügyvédei most ragaszkodtak ahhoz, hogy ő nem szörnyeteg, és tisztességes eljárást érdemel. A hét eleji nyitóbeszédükben egyébként elutasították a vádakat. Azt mondták, a felsorakoztatott tanúk egy része korábban bűnöző volt, és vallomásukért cserébe mentelmi ügyleteket kötöttek ügyészekkel.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!