Az ukrán vezetés szerint több mint 40 települést szabadítottak fel Harkivnál

2022. szeptember 11. – 19:02

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az orosz határ közelében található településeken vonták újra fel az ukrán zászlót – írja a CNN hely tisztviselők közleményei alapján. Ilyen például Kozacsa Lopany, ami 5 kilométerre található az orosz határtól, és ami március óta a megszálló erők fontos adminisztratív központjaként szolgált.

Egy helyi önkormányzati jelentés szerint az oroszok ma reggel maguktól hagyták el Tokorivkát. A terület vezetője szerint a katonák sok lőszert hagytak a korábban megszállt területeken. A CNN-nek azt mondta, hogy a megszálló erők a szakadár területekről érkeztek, és gengszterként viselkedtek. Azt mondta, hogy ugyan senkit nem öltek meg, de volt, akit megvertek, megkínoztak, vagy más módon megfélemlítettek.

A harkivi katonai vezetőség szerint több mint 40 települést szabadítottak fel a régióban. Ezek mind olyan területek, ahol – a vezetés szerint – az ukrán erők teljesen visszaszerezték az uralmat. Azt is kihangsúlyozták, hogy a legtöbb esetben az oroszok nem csak simán, maguktól visszavonulták, heves harcokkal jutottak el idáig.

Helyiek ukrán zászlókat tűztek ki szobrokra a vasárnap felszabadított, harkivi Balaklijába – Fotó: Metin Aktas / Anadolu Agency / AFP
Helyiek ukrán zászlókat tűztek ki szobrokra a vasárnap felszabadított, harkivi Balaklijába – Fotó: Metin Aktas / Anadolu Agency / AFP

Az ukrán vezérkar közleményben azt írta, hogy Luhanszkban is visszafoglaltak egy fontos települést. Szvatove szombaton még 40 kilométerre volt a fronttól, de a vezérkar szerint az oroszok ma elhagyták a települést.

Szvatove az orosz logisztika egyik fontos központja volt, a településen át küldtek új ellátmányokat a déli csapatoknak. Helyi beszámolók szerint az oroszok 20 civil autót loptak el a meneküléshez a helyiektől, de ezt független forrásokból egyelőre nem lehet megerősíteni,

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!