Oroszországi rabbik a harcok és a vérontás beszüntetésére szólítottak fel

2022. szeptember 6. – 15:02

Másolás

Vágólapra másolva

Számos orosz rabbi az ukrajnai harcok befejezésére szólított fel egy hétfői konferencián, ahol aggodalmukat fejezték ki amiatt, hogy a konfliktus feszültséget kelt az oroszországi zsidók körében.

A rabbik összejövetelét az Oroszországi Zsidó Hitközségek Szövetsége, az ország két legnagyobb zsidó szervezetének egyike szervezte. A konferencia állásfoglalást adott ki, amelyben „a békére és a vérontás beszüntetésére szólítottak fel”. Közleményükben azt írták, hogy az Oroszország és a világ többi része közötti kapcsolatok rohamosan romlottak az invázió februári kezdete óta, ami gazdasági bizonytalanságot eredményezett. Mint írják: „Ez a félelem és az elszigeteltség évtizedek óta nem tapasztalt érzését kelti a zsidó közösségben. Az oroszországi rabbik azon dolgoztak, hogy átvezessék közösségeiket ezen a példátlan válságon.”

A konferencián felszólalt Berel Lazar rabbi, Oroszország főrabbija, Alekszandr Boroda rabbi, az Oroszországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke és Alekszandr Ben Zvi, Izrael oroszországi nagykövete is.

(AP)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!