Legalább 21 ember meghalt egy 6,8-as erősségű földrengésben Kínában

2022. szeptember 5. – 14:49

frissítve

Legalább 21 ember meghalt egy 6,8-as erősségű földrengésben Kínában
Leomlott kőtörmelék egy autóúton Szecsuán tartományban 2022. szeptember 5-én – Fotó: Xinhua / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Legkevesebb 21 ember meghalt egy erős földrengésben, mely a délnyugat-kínai Szecsuan tartományban pusztított hétfőn – közölte a CBC a kínai állami médiára hivatkozva. Korábban a hírügynökségek még csak hét halottról számoltak be.

Az MTI híradása szerint a 6,8-as erősségű földmozgás a kínai földrengés-előrejelző központ jelentése szerint helyi idő szerint röviddel déli 12 óra után következett be Luding megyében, egy hegyvidéki területen.

A földrengés fölcsuszamlásokat okozott, épületek rongálódtak meg és az áramellátás is szakadozik. Egy földcsuszamlás során a leomló sziklák elzártak egy országutat.

A földrengés az epicentrumtól 200 kilométerre fekvő tartományi székhelyen, Csengtuban is érezhető volt. A metropolisz 21 millió lakosának többsége a Covid-19 újabb hulláma miatt nem hagyhatja el lakhelyét a szigorú kínai járványellenes intézkedések értelmében. A tartományt hőhullám és szárazság is sújtotta, amely vízhiányt és áramkimaradásokat idézett elő a vízenergiára alapozó Szecsuanban.

Szecsuanban, amely a Tibeti-fennsík szélén helyezkedik el, ahol a tektonikus lemezek találkoznak, rendszeresek a földrengések. Júniusban két földmozgásban legalább négy ember veszítette életét.

Kína legpusztítóbb földrengése az elmúlt években 2008-ban, szintén Szecsuanban történt: erőssége 7,9 volt, és csaknem 90 ezer ember halálát okozta.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!