Akár több tízezer ukránt képezhetnek ki frontkatonává az Egyesült Királyságban

2022. szeptember 5. – 09:18

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Még több ukrán állampolgárt képeznek ki frontkatonává az Egyesült Királyságban, értesült a Sky News.

A brit lap azt írta, hogy június eleje óta már körülbelül 4700 ukrán esett át a kiképzésen angliai katonai bázisokon, és potenciálisan még több tízezren vehetnek ebben részt. A kiképzésben nyolc ország vesz még részt az Egyesült Királyságon kívül, új-zélandi, svéd, holland, kanadai, dán, finn, norvég és litván katonák is segítik.

Fotó: Defence of Ukraine Fotó: Defence of Ukraine
Fotó: Defence of Ukraine

Az eddig háromhetes program a brit gyalogsági alapkiképzést követte. Tartalmazta a fegyverkezelést, a harctéri elsősegélynyújtást, a terepgyakorlatokat és a járőrözési taktikát. Mostantól két héttel hosszabb lesz a képzés, így újabb elemek kerülnek bele:a lövészárokbeli és a városi hadviselés, gépesített harcászat, és szimulált harci környezetben is végeznek gyakorlatokat.

„A kiképzés gyorsan fejlődött, és most öthetes hosszabbítjuk meg az időtartamát, hogy a lehető legjobb felkészítést adjunk azoknak az ukrán katonáknak, akik hamarosan aktív harci cselekményekben vesznek részt” – mondta Ben Wallace védelmi miniszter, aki azt is megjegyezte, hogy addig folytatják ezt a programot Ukrajna támogatásként, ameddig szükséges.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!