Az Ever Given után újabb hajó akadt el a Szuezi-csatornán

2022. szeptember 1. – 06:27

Másolás

Vágólapra másolva

A tartályhajó órákra elzárta a csatornát, közel ahhoz a helyhez, ahol korábban az Ever Given konténerhajó torlaszolta el a Szuezi-csatornát, írja a Guardian.

A 250 méter hosszú Affinity V tartályhajó Szaúd-Arábia felé tartott szerdán, útja során azonban zátonyra futott a csatorna keskeny déli szakaszán, nem messze attól a ponttól, ahol korábban az Ever Given is zátonyra futott, napokra megbénítva ezzel az ellátási láncokat. Az Ever Given virálissá vált, napokig tartó története után végül az a döntés is megszületett, hogy az ígéretek szerint 2023-ra kiszélesítik a csatorna déli részét.

A szingapúri lobogó alatt közlekedő Affinity V ismét felébresztette azokat a korábbi aggodalmakat, amelyek az Ever Given esetében megfogalmazódtak. Az Affinity V azonban jobban járt: a vontatóhajók néhány óra leforgása alatt újra vízre rakták a hajót, a csatornán pedig visszaállt minden a normál kerékvágásba.

George Safwat, a Szuezi-csatorna hatóságának szóvivője szerint a hajó helyi idő szerint este negyed 8-kor futott zátonyra, hajnalban már újra vízen volt. Safwat szerint a hajó kormányrendszerében volt a hiba. A TankerTrackers hajófelügyeleti szolgálat szerint az Aframax Affinity V tartályhajó elvesztette uralmát a Szuezi-csatornán.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!