Szlovákia biztosítaná az ukrán katonák EU-s kiképzőmissziójának helyszínét

2022. augusztus 30. – 10:23

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az EU-s külügyi és védelmi miniszterek már összeültek Prágában, ahol arról is tárgyalnak, hogy létrehozzanak-e egy kiképző missziót az ukrán katonák számára, Jaroslav Nad szlovák védelmi miniszter pedig már fel is ajánlotta a kollégáinak, hogy a kiképző központot Szlovákia területén hozzák létre.

A prágai találkozót Joseph Borell, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője vezeti, aki az MTI szerint előzetesen azt nyilatkozta, hogy az ukrajnai helyzet nem javul, ezért továbbra is nagy szükség van Ukrajna támogatására, és bízik abban, hogy a kiképzési misszió létrehozása most zöld jelzést kaphat.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a találkozó másik fő programpontja az orosz turistáknak nyújtott vízumok megszüntetésének kérdése lesz.

Az informális tárgyalások Ukrajnával kapcsolatos részéhez videótelefonon keresztül Olekszij Reznyikov ukrán védelmi miniszter is csatlakozik. További napirendi pont az EU-beruházások hiányosságai a szervezet védelmi képességeinek növelésébe, de napirenden lesz az afrikai helyzet is – Jana Cernochová cseh védelmi miniszter szerint.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!