Pakisztán egyharmada víz alá került

2022. augusztus 29. – 22:54

Másolás

Vágólapra másolva

Pakisztán területének egyharmada víz alatt van a történelmi léptékű árvíz következtében – közölte az ország klímaügyi minisztere a BBC cikke szerint.

„Az egész egy nagy óceán, nincs szárazföld, ahol megállva kiszivattyúzhatnánk a vizet” – mondta Sherry Rehman, aki „elképzelhetetlen méretű válságnak” nevezte a helyzetet. A hatóságok szerint a monszunszezon júniusi kezdete óta legalább 1136 ember halt meg, a szokatlanul heves esőzesékért a kormány a klímaváltozást teszi felelőssé.

„Szó szerint Pakisztán egyharmada víz alatt áll” – mondta Rehman az AFP hírügynökségnek. „Sosem láttunk ehhez foghatót”, tette hozzá.

A hegyvidéki területekről több ezer embert evakuáltak, de sokakat elzárt a víz a külvilágtól, a hatóságok helikopterekkel próbálják kiszabadítani a csapdába esett lakosokat. A súlyosan érintett részeken házak milliói pusztultak el.

Az idei rekordmonszun hasonló léptékű, mint a 2010-es pusztító áradások voltak. Mostanáig a 12 évvel ezelőtti volt Pakisztán történetének leghalálosabb áradása, a természeti katasztrófa akkor összesen több mint 2000 ember halálát okozta. A helyreállítási költségek várhatóan tetemesek lesznek, a pakisztáni kormány nemzetközi segélyszervezetekhez fordult forrásokért. Korai becslés szerint meghaladhatja a 10 milliárd dollárt az árvizek által eddig okozott kár.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!