Közel ezer ember vesztette eddig életét a pakisztáni árvizekben

2022. augusztus 27. – 23:45

Másolás

Vágólapra másolva

Megközelíti az ezret a június óta tartó árvizek áldozatainak száma Pakisztánban – írja a BBC.

Az árvizek nem ritkák Pakisztánban, de a helyiek szerint ezek az esőzések másmilyenek, mint az eddigiek. Szindh tartományban az átlagos augusztusi csapadékmennyiség nyolcszorosa esett le. A tartományi kormány az éghajlatváltozást okolja a hirtelen lezúduló eső és az amiatt kialakult árvíz miatt. Egy helyi tisztviselő „bibliai mértékű árvíznek” titulálta a mostani áradásokat.

Larkana közelében sárházak ezrei süllyedtek víz alá, kilométereken keresztül csak a fák teteje látszik. Ahol valamivel alacsonyabb a vízszint, ott is csak a nádtetők látszanak ki a víz alól. Több ezer ember kényszerült elhagyni a lakóhelyét.

Sehbaz Sarif pakisztáni miniszterelnök szerint a károk sokkal nagyobbak, mint azt eleinte becsülték. A miniszterelnök az ország történetének legsúlyosabb katasztrófájához, a 2011-es év árvizeihez mérte a mostani szerencsétlenséget.

Sarif szerint az áradások nagyjából 33 millió embert, a népesség 15 százalékát érintik valamilyen formában. Az árvíz miatt egyes falvakban és városokban felütötte a fejét az élelmiszerhiány, máshol viszont betegségek terjednek az áradó vízzel.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!