Terrorizmussal gyanúsítják Pakisztán volt miniszterelnökét

2022. augusztus 22. – 08:47

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Terrorizmus miatt vádemelést javasolt Imran Hán ellen a rendőrség, mert a volt pakisztáni miniszterelnök szombat este a támogatóinak tartott beszédében megfenyegetett egy bírót és a rendőrséget – írja a Guardian.

Hán Pakisztán fővárosának, Iszlámábádnak a rendőrfőnökét és egy bírónőt fenyegetett meg, mert egy közeli tanácsadóját letartóztatták és állítólag megkínozták. A letartóztatott társát felbujtással vádolták, mert arra buzdította a hadsereg alsóbb rangú tagjait, hogy szegüljenek szembe a felettesek parancsaival.

„Nem fogunk kímélni titeket”

– mondta Hán a beszédében, és megígérte, hogy jogi eljárást indít ellenük.

A New York Times a helyi médiára hivatkozva azt írta: Hán beszéde az ország igazságszolgáltatásának és rendőrségének megfélemlítésére tett szándékos és törvénytelen kísérletnek minősül.

Hán beszédei „károsan hatottak a közrend fenntartására, és alkalmasak voltak a közbéke és a köznyugalom megzavarására”

– olvasható a Pakisztáni Elektronikus Média Szabályozó Hatóság (PEMRA) szombati közleményében.

A pakisztáni médiafelügyelet megtiltotta a televíziós csatornáknak, hogy élőben közvetítsék a beszédet. Hán pártjának tagjai online videókat tettek közzé, amelyeken a politikus támogatói körül veszik a házát, ezzel megakadályozva a rendőrök esetleges bejutását.

A mostani eset nem egyedi, volt már hasonló megnyilvánulása az előző miniszterelnöknek, Pakisztán kormányára, a rendőrségre és a hadseregre is rendszeresen tesz negatív megjegyzéseket. Hán már áprilisban elvesztette a hatalmát egy bizalmatlansági szavazáson, az ellenzék és elpártolt korábbi támogatói akkor azt kifogásolták, hogy nem sikerült a koronavírus-járvány után fellendítenie a gazdaságot, nem szabadította meg az országot a korrupciótól. Leváltása óta igyekszik visszatérni a hivatalába, rendszeresen kormányellenes tüntetéseket szervez.

Korábban a leváltásáról azt állította: az Egyesült Államok összeesküdött ellene és kormánya ellen. Washington, a pakisztáni hadsereg és Hán utódjának, Sehbaz Sarif miniszterelnöknek a kormánya egyaránt tagadta ezt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!