Kobe Bryant özvegyének fájt, hogy a rendőrök küldözgették egymásnak férje holttestének képeit
2022. augusztus 20. – 13:20
frissítve
Több mint három órán át beszélt pénteken a tanúk padján Vanessa Bryant, a két éve helikopter-balesetben meghalt legendás kosárlabdázó, Kobe Bryant özvegye, miután személyiségi jogainak megsértése miatt tavaly beperelt négy Los Angeles-i rendőrt.
Bryant özvegyének keresetből már korábban kiderült, hogy a halálos szerencsétlenség után a helyszínre érkező rendőrök és tűzoltók számos fotót készítettek az áldozatok holttestéről. Egyikük akár száz fényképet is készíthetett, a fotók pedig gyorsan terjedni kezdtek a helyi rendőrség berkein belül.
Vanessa Bryant most a bíróságon azt mondta, egy hónappal a tragédia után épp el akarta kezdeni gyászolni szeretteit, amikor szembesült azzal, hogy kiszivárogtak a baleset képei.
„Úgy éreztem, hogy legszívesebben elmenekülnék, de a testemből nem tudok kilépni. Kirohantam a házból, hogy a lányaim ne lássanak.
Váratlanul ért, le voltam sújtva, fájt, mert bíztam bennük, bíztam abban, hogy nem tesznek ilyet”
– emlékezett vissza Vanessa Bryant arra a pillanatra, amikor megtudta, hogy a rendőrök között kiszivárogtak a baleset képei.
A négy rendőr egyike sem vett részt a balesetet követő vizsgálatban. Az egyik rendőr, Rafael Mejia a baleset után a becsapódás közelében helyszínelt, itt jutott hozzá egy tűzoltótól több, Kobe és Gianna Bryant holttestét ábrázoló fotóhoz. Mejia nem sokkal azután, hogy megszerezte a képeket, tovább is küldte őket telefonján két kollégájának.
Egy másik rendőr, Joey Cruz a szerencsétlenséget követő napokban számos embernek megmutatta a képeket, köztük az unokahúgának, egy Michael Russell nevű rendőrnek, valamint két nappal a baleset után egy helyi bárban is kérkedett azzal, hogy ott volt a baleset helyszínén, mutogatva a képeket egy vendégnek és egy pultosnak. Russell egy barátjának küldte tovább a képeket, akivel gyakran videójátékoztak együtt, a negyedik rendőr, Raul Versales (aki Mejiához hasonlóan még a baleset helyszínén hozzájutott a fényképekhez) pedig egy detektívként dolgozó ismerősének továbbította a fotókat.
„Mindennap attól félek, hogy felugrik egy ilyen kép a közösségi médiában. Félek, hogy ha lányaim felmennek az oldalakra, felbukkannak ezek” – mondta Vanessa Bryant, akinek elmondása szerint emiatt gyakran vannak pánikrohamai.
A Los Angeles megye képviseletében eljáró ügyvéd azt mondta a tárgyaláson, hogy a helyszíni fotók azért készültek, mert fontosnak tartották a helyszín értékeléséhez, de miután a Los Angeles megyei seriff megtudta, hogy megosztották őket, követelte az összes másolat törlését.
Mira Hashmall ügyvéd később kereszt kérdéseket tett fel Vanessa Bryantnek azzal kapcsolatban, hogy az egyik seriffhelyettes csak a nyomozás részeként használta fel a fotókat. „Megértheti, hogy ő is ugyanazt az információt akarta megtudni, amit ön” – mondta Bryant özvegyének az ügyvéd.
„Nem hiszem, hogy közeli képekre van szükség az emberekről ahhoz, hogy megtudjuk, hányan utaztak a gépen. Talán elég lett volna, ha megszámolja” – válaszolta Vanessa Bryant.
Az özvegy vallomásával a tárgyalás véget ért, a per folytatódik.