1300 busszal próbálták el Katarban, milyen lesz a csúcsforgalom a vb idején

2022. augusztus 19. – 12:25

frissítve

1300 busszal próbálták el Katarban, milyen lesz a csúcsforgalom a vb idején
Tesztutasok szállnak fel a tesztbuszokra augusztus 18-án Katarban Fotó: Karim Jaafar / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

A katari labdarúgó-világbajnokság szervezői csütörtökön 1300 busszal szimulálták a várható csúcsforgalmat, hogy felkészüljenek a logisztikai kihívásokra, írja az MTI.

A 2022-es labdarúgó világbajnokságot november 20. és december 18. között rendezik majd meg a városban.

A szervezők a körülbelül 75 kilométeren belül található nyolc katari stadion közötti közlekedés feltételeit vizsgálták meg a legforgalmasabb napra készülve, amikor 300 ezer drukker utaztatását kell majd megoldaniuk.

Ahmed al-Obaidly, az autóbusz- és taxiszolgáltatást nyújtó Mowasalat képviseletében kiemelte: ez volt a legnagyobb ilyen jellegű tesztüzem, ami nagy sporteseményhez köthető.

A teszt keretein belül több mint ezer busz rótta az utakat, és járt folyamatosan a stadionok, a tömegközlekedési csomópontok, valamint a tervezett alkalmi megállók között. A napközbeni próbát esti gyakorlat is követte, amikor a mérkőzés utáni helyzetre készültek fel.

Al-Obaidly elmondta: cégük háromezer buszt vásárolt, összesen több mint négyezret üzemeltetnek majd a világbajnokság alatt. Hozzátette: a verseny idejére megduplázzák a sofőrök létszámát, amely így – főként ázsiai és afrikai alkalmazottakkal – eléri majd a 14 ezer főt.

A vb után a buszokat a katari közösségi közlekedés szolgálatára bocsátják, amely így a világ első országaként teljesen elektromos tömegközlekedést mondhat majd magáénak.

A november végén kezdődő világbajnokság előkészületeivel kapcsolatos aggályokról ebben a cikkben írtunk bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!