Meghalt az USA-ban az a bebörtönzött férfi, akinek csókkal adott drogot a barátnője

2022. augusztus 19. – 16:05

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Emberölés miatt tartóztatták le a 33 éves Rachal Dollardot az Egyesült Államokban múlt hétvégén, aki a vádak szerint egy csókkal, a száján keresztül adott át halálos adagú kábítószert bebörtönzött barátjának – írja a Washington Post. A rendőrség szerint a nő metamfetamint akart a börtönbe csempészni Joshua Brown nevű barátjának, aki véletlenül lenyelte a zsákban tartott drogot és kórházba szállítása után meghalt.

A 30 éves Brown 11 éves börtönbüntetését töltötte droggal kapcsolatos bűncselekmények miatt, 2029-ben szabadult volna. Dollard édesanyja szerint lánya tagadja a vádakat, az még nem világos, hogy ügyvédet fogad-e.

Nem ez az első eset, amikor kívülállók szájon át csempésznek drogokat börtönben ülő szeretteiknek. 2016-ban szintén nagyon hasonló körülmények között halt meg egy férfi Oregon államban, miután barátnője metamfetamint csempészett neki a szájában.

Munkatársunk, Janecskó Kata kifejezetten sokat foglalkozik bűnügyekkel és börtönökkel, Ártatlanul Elítélve című könyve tavaly ősszel jelent meg.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!