Oroszország energiaexport-bevétele 38 százalékkal nőhet az idén

2022. augusztus 18. – 11:36

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Oroszország idei energiaexport-bevétele 337,5 milliárd dollár lehet, 38 százalékkal meghaladva a tavalyit, miután emelkedett az olajkivitele, ami párosult a magasabb gázárakkal – áll az orosz gazdaságfejlesztési minisztérium jelentésében, amelyet a Reuters szerzett meg.

A tárca azzal számol továbbá, hogy az energiaexport-bevétel jövőre jelentősen visszaesik, 255,8 milliárd dollár körüli lesz, ez azonban még így is felülmúlja majd a tavalyi 244,2 milliárd dollárt.

A minisztérium becslése szerint az exportra szánt földgáz átlagára több mint a duplájára nő az idén, ezer köbméterenként 730 dollár lesz, majd 2025-ig fokozatosan csökken. A vezetéken külföldre szállított földgáz mennyisége 170,4 milliárd köbméter lesz 2022-ben, elmarad a májusban becsült 185 milliárd köbmétertől, és lényegesen kevesebb a tavalyi 205,6 milliárd köbméternél.

(MTI)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!