Dánia és Litvánia is kéri, hogy ne engedjék be az EU-ba az orosz turistákat

2022. augusztus 17. – 21:52

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A litván és a dán külügyminiszter szerdán szintén azt javasolta, hogy az Európai Unió tagországai szüntessék be a turistavízum kiadását orosz állampolgárok részére Ukrajna orosz megszállása miatt.

Finnország és Észtország múlt héten tett erre javaslatot, de Olaf Scholz német kancellár és az EU Bizottság egyelőre nem támogatja a tervet – a lengyel külügy emiatt finoman bele is szállt Scholzba.

Ideális esetben ezt a döntést az uniós vezetők szintjén kellene meghozni: megszüntethetnék a már kiadott turistavízumok érvényességét, és minden (tagállam) beszüntetné az ilyen vízumok kiadását (orosz állampolgároknak) – magyarázta Gabrielius Landsbergis, a litván diplomácia vezetője.

Vilnius már nagyrészt felfüggesztette a turistavízumok és tartózkodási engedélyek kibocsátását orosz állampolgárok részére, miután Észtország és Lettország korábban megtette ezt a lépést, Finnország pedig szigorítja az orosz állampolgárokkal szembeni vízumszabályait.

Orosz turisták vízumát ellenőrzik Nuijamaa finn határvárosban – Fotó: Alessandro Rampazzo / AFP
Orosz turisták vízumát ellenőrzik Nuijamaa finn határvárosban – Fotó: Alessandro Rampazzo / AFP

Landsbergis megkérdőjelezte az egyéni, tagállami szintű intézkedések hatékonyságát, mivel orosz állampolgárok továbbra is beléphetnek az EU területére más EU-tagországok által kibocsátott vízumokkal.

Dánia, ahová Finnországhoz képest jóval kevesebb orosz turista látogat, egyetért a közös uniós válasz szükségességével, de ha kell, egyedül is lépni fog. Ha nem lesz közös EU-s nyilatkozat a kérdésben, Dánia a maga részéről megvizsgálja annak lehetőségét, hogy korlátozásokat vezessen be, és így csökkentse az orosz állampolgároknak kibocsátandó turistavízumok számát – hangsúlyozta Jeppe Kofod dán külügyminiszter a Ritzau dán hírügynökségnek.

Az EU féléves elnökségét jelenleg betöltő Csehország azt tervezi, hogy a kérdést napirendre tűzi a következő, augusztusi EU-külügyminiszteri találkozón. Svédország még nem döntött az álláspontjáról, Norvégia viszont, amely nem tagja az EU-nak, támogatna minden közös lépést.

(MTI)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!