Már tíz tonna haltetemet szedtek ki Lengyelország második leghosszabb folyójából

2022. augusztus 12. – 00:02

Másolás

Vágólapra másolva

Tíz tonna haltetemet halásztak ki eddig Lengyelországban az Odera folyóból, jelentette be Przemysław Daca, a lengyel vízügyi hatóság elnöke, aki ökológiai katasztrófának nevezte az egyelőre ismeretlen eredetű tömeges halpusztulást.

A nyugat-lengyelországi Cigacice községben rendezett sajtóértekezleten Daca felidézte: a halpusztulás első jeleit a délnyugat-lengyelországi Oława városnál észlelték július végén. „A méreghullám, mert valószínűleg méreggel van dolgunk, azóta elérte a Warta folyó torkolatát az Oderánál” – mondta. Az említett szakasz hossza mintegy 300 kilométer.

Odera Lengyelország második leghosszabb folyója, felső szakasza a lengyel-német határt képezi. Forrása észak-Morvaországban, Csehországban van, és a Szczecini-öbölnél a Balti-tengerbe ömlik.

Daca az előzetes becslésekre hivatkozva tízmillió zlotyt (kb. 842 millió forintot) meghaladó környezetvédelmi kárról beszélt. Azt kérték, hogy az emberek ne menjenek a folyóba, amíg nem vizsgálják ki a történteket. Daca azonban azt is mondta, hogy nincs ok pánikra, és a helyzet javul.

Az ellenzéki Polgári Platformmal kapcsolatban álló biológus, Ewa Drewniak azonban azt mondta a Reutersnek, hogy a kormány nem lépett elég hamar. Noha már két hete lebegtek haltetemek a folyóban, de nem értesítették erről az embereket, sokan nyugodtan fürödtek a vízben.

Haltetemek az Odera német szakaszán 2022. augusztus 11-én – Fotó: Frank Hammerschmidt / dpa / dpa Picture-Alliance via AFP
Haltetemek az Odera német szakaszán 2022. augusztus 11-én – Fotó: Frank Hammerschmidt / dpa / dpa Picture-Alliance via AFP

A sajtóértekezleten szintén részt vevő Wojciech Skurkiewicz nemzetvédelmiminiszter-helyettes arról beszélt, hogy az Oderán keletkezett károk elhárítására a lengyel hadsereg részét képező önkéntes területvédelmi erők 150 katonáját vezényelték ki. Grzegorz Witkowski lengyel infrastrukturális miniszterhelyettes pedig azt mondta, az Oderából vett vízminták vizsgálati eredményeit egy héten belül teszik közzé.

A halpusztulást az alsó-sziléziai környezetvédelmi hatóság (WIOS) vizsgálja. Nem zárta ki, hogy erős oxidáló hatású anyag került a vízbe. Csütörtöki közlemény szerint az Odera alsó-sziléziai szakaszán nem mutattak ki viszont mezitilén nevű mérgező anyagot, mely jelenlétére a korábbi közleményekben gyanakodtak. Mindenesetre az alacsony vízszint is hozzájárulhatott a szennyezés felerősödéséhez.

Több, Lengyelországgal határos német területen is figyelmeztették a helyieket, hogy ne menjenek a folyóba, és ne egyenek a vízből kihalászott halakból, amíg nem tisztázódik a halpusztulás oka.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!