Észtország augusztus 18-tól korlátozza az orosz állampolgárok beutazását

2022. augusztus 12. – 21:07

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az észt kormány jóváhagyta az orosz állampolgárok vízumkorlátozását, valamint a vízummal rendelkező orosz állampolgárok belépésének tilalmát, akik turisztikai, üzleti, sport vagy kulturális céllal kívánnak Észtországba látogatni. A szankció augusztus 18-án lép hatályba.

„Óriási mértékben megnőtt az Észtországba érkező vagy azon áthaladó orosz állampolgárok száma. Az a lehetőség, hogy tömegesen látogathatják Észtországot vagy Észtországon keresztül Európa más részeit, nem áll összhangban az általunk bevezetett szankciók elveivel” – mondta Urmas Reinsalu észt külügyminiszter. Hozzátette, hogy Észtország megszünteti az orosz állampolgárok számára az országban való munkavállaláshoz, tanuláshoz és üzleti tevékenységhez szükséges kivételes vízumok kiadását.

„Ez azt jelenti, hogy ha egy orosz állampolgár, akinek Észtország schengeni vízumot adott ki, és a látogatásának célja turizmus, üzleti, sport vagy kulturális tevékenység, jövő csütörtöktől nem léphet be Észtországba” – közölte az észt kormány sajtóirodája pénteken. Később pontosították, hogy azok az orosz állampolgárok, akik egy másik schengeni tagállam által kiadott vízummal rendelkeznek, vagy már a schengeni térségben tartózkodnak, beléphetnek az országba. A belépés jogszerűségét a rendőrség és a határőrség ellenőrzi.

Azok az orosz állampolgárok, akik hosszú távú tartózkodási engedéllyel rendelkeznek, közeli hozzátartozójukat vagy családtagjukat látogatják meg, továbbra is utazhatnak Észtországba. Ugyanez vonatkozik az országban szolgálatot teljesítő orosz diplomatákra és családtagjaikra, valamint a nemzetközi áru- és személyszállítás területén dolgozókra, ha az európai uniós jog alapján erre joguk van, vagy ha humanitárius okokból lépnek be az országba.

Lauri Läänemets belügyminiszter kifejtette, hogy a tavasszal bevezetett szankciók miatt kellemetlen helyzetbe kerültek azok az orosz diákok, akik még nem fejezték be észtországi tanulmányaikat. Ezért nekik egy évvel meghosszabbítják a tartózkodási engedélyüket, amennyiben ezt kérvényezik.

A belügyminiszter azt mondta: „Sokuk számára veszélyes lehet a hazatérés, ha Ukrajna mellett foglaltak állást, és bírálták az orosz rendszert és annak agresszióját. Az ottaniakra ezért börtönbüntetés vár, ezért volt szükség arra, hogy kivételesen egy évvel meghosszabbítsuk ezeknek a diákoknak a tartózkodási engedélyét, hogy befejezhessék tanulmányaikat.”

(Interfax)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!