A háború négy évvel vetette vissza az orosz gazdaságot

2022. augusztus 12. – 07:46

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Bloomberg által megkérdezett 12 elemző szerint az orosz GDP valószínűleg 4,7 százalékkal esett vissza 2022 második negyedévében az előző évhez képest. Ez a zsugorodás kisebb, mint amire előzetesen számítottak, mert azt sem zárták ki, hogy 10 százalékos lehet a visszaesés. Az első negyedévben a hivatalos adatok szerint még 3,5 százalékos volt a növekedés.

Az elemzők megállapították, hogy orosz gazdaság mérete így visszatér a 2018-ashoz, vagyis a február végén elindított háború négy évvel vetette vissza az országot. Az Orosz Nemzeti Bank arra számít, hogy a harmadik negyedévben hét százalékkal zuhan vissza a gazdaság.

Vlagyimir Putyin – Fotó: Mikhail Klimentyev
Vlagyimir Putyin – Fotó: Mikhail Klimentyev

Oroszország gazdasági ellenálló képessége annak is köszönhető, hogy energiaexportja nem esett vissza, a vártnál jóval több kőolajat termel idén. Az ország több olajat termelt júliusban, mint májusban és júniusban, a Kreml pedig új piacokat próbál ennek szerezni az EU-embargó miatt.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!