Már kilenc halálos áldozata van a dél-koreai özönvízszerű esőknek és árvizeknek

2022. augusztus 10. – 07:39

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Szöult és környékét hétfő óta sújtó özönvízszerű eső enyhült szerdán, eddig legalább kilencen meghaltak az eső okozta áradásban. Szerdára is jósoltak esőt, de kevesebb hullott, mint hétfőn és kedden, amikor több utcát és épületet árasztott el a víz, sokan rekedtek lakásokban és járművekben.

A dél-koreai fővárosban legalább öten vesztették életüket szerda reggelig, hárman a szomszédos Kjonggi tartományban, míg Kangvon tartományban egy áldozata volt az időjárásnak a katasztrófavédelmi központ adatai alapján. Legalább 17-en megsérültek, hét embert keresnek.

Az elegáns szöuli Gangnam negyedben épületeket öntött el a víz, metróállomásokat és számos utat kellett lezárni.

Legalább 2800 magán- és középület rongálódott meg az országban, több mint 1100 család kényszerült elhagyni az otthonát. Szerdára a legtöbb autópályát és metróvonalat megtisztították.

Helyi idő szerint hétfő éjféltől szerda reggel hét óráig 525 milliméter eső esett Szöulban a koreai meteorológiai szolgálat (KMA) szerint, mely további csapadékot jelez előre. A szomszédos Jangpjong megyében már 532 milliméter eső esett. (MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!