Putyin szóvivője szerint a britek és a Siemens miatt áll az Északi Áramlat 1 ügye

2022. augusztus 4. – 06:19

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Lehetetlen leszállítani a Kanadában megjavított turbinát az Északi Áramlat-1 gázvezeték portovajai kompresszorállomására az Oroszország ellen bevezetett kanadai, uniós és brit szankciók, valamint a Siemens szerződéses kötelezettségeinek megszegése miatt – közölte a Gazprom szerdán.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szerdán megerősítette, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök múlt héten Moszkvában fogadta Gerhard Schröder volt német kancellárt. Közlése szerint Schröder, aki május végéig a Rosznyefty orosz olajipari vállalat igazgatótanácsának tagja volt, aggodalmát fejezte ki az Európában kibontakozó energiaválság miatt, és megkérte Putyint, hogy fejtse ki álláspontját a helyzetről, aki mások mellett Lengyelországot és Ukrajnát vádolta a krízis kialakulása miatt. A szóvivő szerint a volt német kormányfő nem jelezte szándékát, hogy az ügyben közvetítő legyen. Peszkov szerint Schröder volt az, aki megkérdezte Putyint, hogy válsághelyzetben az Északi Áramlat-2 elméletileg szállíthatna-e gázt Európába, vagyis nem az orosz elnök volt a kezdeményező, aki erre azt mondta, műszakilag ez megoldható, a vezeték készen áll az azonnali használatra.

Ugyanakkor Putyin a szóvivő szerint arra is felhívta a figyelmet, hogy a megváltozott körülmények miatt a második vezeték kapacitásának fele az orosz fogyasztásra van fenntartva, vagyis az Északi Áramlat-2-n legfeljebb 27,5 milliárd köbmétert lehetne szállítani az év végéig.

Peszkov tájékoztatása szerint a felek megbeszélték az Északi Áramlat-1 turbináinak a karbantartásból való visszatérésével kapcsolatos nehézségeket is. Putyin szerint az a turbina, amelyet Kanadába küldtek karbantartásra, jelenleg Németországban van, de „nincs meg minden papírja”. A Schödernek adott magyarázat szerint a Siemens az egész projektet brit joghatóság alá helyezte, és a hatályos szerződések szerinti szolgáltatást nem a német vállalat központja, hanem a Siemens brit leányvállalata végzi, a brit jog alapján.

Peszkov szerint a Gazprom mint a turbina tulajdonosa ezért dokumentumokat köteles beszerezni arról, hogy nem szankcionált termékről van szó, valamint iratokat kell benyújtania a berendezés műszaki állapotáról. „Egyelőre ezek a dokumentumok, tudomásunk szerint, nem állnak rendelkezésre” – mondta a szóvivő, aki kétségét fejezte ki azzal kapcsolatban is, hogy Kanada érdekelt lenne az európai orosz gázszállítás felújításában, mert, mint mondta, maga is arra készül, hogy cseppfolyósított földgázt szállítson erre a piacra.

Arról korábban írtunk, hogy a németek szerint kész az Északi Áramlat 1 turbinája, már csak az oroszoknak kell akarniuk, hogy az hozzájuk is megérkezzen.



Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!