Zátonyra futott egy luxusjacht Szardínánál, egy ember meghalt

2022. augusztus 01. – 14:09

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Vasárnap este zátonyra futott egy luxusjacht Szardínia partjainál, a hajó brit állampolgárságú tulajdonosa olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kiérkező mentősök már nem tudták megmenteni. A 63 éves férfin kívül hat utas is sérüléseket szenvedett, őket azonban Porto Cervo kikötőjébe szállítva ellátták; az orvosok kettejük állapotát ítélték olyan súlyosnak, hogy bent tartották őket a kórházban.

A baleset körülményeit vizsgálják, de olasz sajtóértesülések szerint a nagyjából 20 méter hosszú jacht épp a fősziget északkeleti partjai és az apró Li Nibani-szigetcsoport között haladt, amikor a kapitány este fél kilenc után egy másik hajó felbukkanása miatt hirtelen irányváltoztatásra kényszerült. A kitérő manőver következményeképp a jacht zátonyra futott, és a hajótestbe jelentős mennyiségű víz ömlött be.

Az olasz parti őrség azonban hamar a helyszínre érkezett, a mentőalakulatok a félig elmerült járműről biztonságba helyezték a legénységet és utasokat – kivéve a halálos sérüléseket szenvedett tulajdonost –, majd stabilizálták és a Costa Smeralda partvidékének egyik jachtkikötőjébe, Porto Cervóba vontatták a járművet.

(Independent)

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!