Meghalt An An, a világ legidősebb fogságban tartott hím óriáspandája
2022. július 21. – 10:06
frissítve
A hongkongi állatkertben élő hím óriáspanda 35 éves korában pusztult el, jelentette be az állatkert igazgatója csütörtök reggel – írja a Sky News.
Az An An névre keresztelt óriáspanda magas vérnyomástól szenvedett utolsó éveiben, ami gyakori betegségnek számít az idős pandáknál. Egészségi állapotának romlása miatt az elmúlt három hétben már nem is láthatták őt a látogatók, a napokban pedig már a szilárd ételeket sem fogyasztott, és kevésbé volt aktív. Végül csütörtök reggel elaltatták, megelőzve ezzel a további szenvedéseit.
An An élete nagy részét egy hongkongi parkban élte le, miután 1999-ben Kína őt és egy nőstény pandát az állatkertnek ajándékozott. A nőstény panda, Jia Jia 2016-ban, 38 évesen pusztult el. Ő volt a legidősebb fogságban tartott nőstény panda.
Hongkong 2007-ben egy másik pandapárt – Ying Yinget és Le Le-t – kapott Kínától, hogy megünnepeljék a városállam visszacsatolásának tizedik évfordulóját. Kína gyakran alkalmazza az úgynevezett „pandadiplomácia” eszközét, ami azt jelenti, hogy kizárólag Kínában előforduló emlősöket ajándékoznak más országoknak.