Elpusztult a világ legidősebb fogságban tartott óriáspandája

2020. december 21. – 14:37

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Elpusztult a világ legidősebb, fogságban tartott óriáspandája Kínában – közölte at MTI.

A 38 éves nőstény panda, Hszinhszing a csungkingi állatkertben múlt ki december 8-án.

Az állatkert hétfői közleménye szerint Hszinhszing október második felétől betegeskedett: elment az étvágya, nehezen lélegzett, köhögött és emésztési problémái voltak.

A kínai óriáspanda szaporító és kutatóközpont szakemberei mindent elkövettek, hogy meggyógyítsák, de végül nem tudtak segíteni rajta.

A boncolás során kiderült, hogy idős kora és több szervének elégtelen működése miatt emésztési zavarai voltak, valamint vérszegénységben szenvedett. Fertőzés támadta meg a gyomrát és a tüdejét, és végül ez vezetett a halálához.

Szakértők szerint a panda élete olyan hosszúra nyúlt, mintha egy ember több mint 110 évet élt volna.

Hszinhszing 1982-ben született a vadonban, Szecsuan tartományban, egyéves korában került a csungkingi állatkertbe, ahol egy 150 pandából álló nagy pandacsalád matriarchája lett.

Kína-szerte és más országokban, köztük az Egyesült Államokban, Kanadában és Japánban is élnek utódai.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!