Ukrán helyzetjelentés: sikerült veszteségeket okozni az orosz erőknek és támadásokat visszaverni

2022. július 18. – 22:51

Másolás

Vágólapra másolva

Az ukrán vezérkar hétfő esti harctéri helyzetjelentésében azt írta, hogy az ukrán katonák veszteségeket okoztak az orosz erőknek, és visszavonulásra kényszerítették őket Szlovjanszk és Avgyijivka irányban, valamint visszaverték a támadásukat Bahmut irányában.

Olekszandr Kovalenko katonai szakértő a 24-es tévécsatornának nyilatkozva kifejtette: egyelőre nem stabilizálódott a frontvonal a Donyec-medencében a vezérkarnak az orosz csapatok támadásainak visszaveréséről szóló rendszeres jelentései ellenére. Azt mondta, a Donyec-medencében az orosz csapatok továbbra is létszámfölényben vannak az ukrán fegyveres erőkkel szemben. „Előrehaladásukat befolyásolják az ukrán erők sikeres csapásai raktáraikra és parancsnoki állásaikra. Mindazonáltal az ellenségnek van még némi ereje az előretöréshez”. Arról is beszélt, hogy nagyon aggasztja az az eshetőség, hogy a sziverszki irányba fokozzák az előrenyomulást az oroszok. Kovalenko úgy véli, a közeljövőben az oroszok szinte a teljes frontvonal mentén átmennek védekezésbe, ahol a védelmük meggyengül, az ukrán fegyveres erők ellentámadásba lendülnek, az orosz pedig visszavonulnak.

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) a Telegramon nyilvánosságra hozta, hogy az orosz parancsnokság egy része 1969-ben kiadott topográfiai térképet használt a háború februári kezdetekor. Ez azokból a dokumentumokból derült ki, amelyeket Harkiv megye orosz megszállás alá került részeiben koboztak el. Az oroszok által használt térképeken például hiányzott Harkiv városának egyik lakónegyede, amely csak a hetvenes években épült fel, és két víztározó is a régióban. Az ukrán-orosz államhatárt pedig golyóstollal rajzolták rá a térképre, hiszen 1969-ben még nem létezett, akkor még Ukrajna és Oroszország a Szovjetunió része volt.

(MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!