Zelenszkij már ki is rúgta a biztonsági szolgálat vezetőjét, meg a főügyészt is

2022. július 17. – 22:00

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Korábban a Politico szellőztette meg, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök több fontosabb személyi változásra készülhet, amelyek meg is történtek az elnök vasárnap este kiadott rendeletével. Zelenszkij ugyanis felmentette tisztségéből Irina Venegyiktova főügyészt és Ivan Bakanovot, az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) vezetőjét.

Az ukrán államfő hivatalának honlapján megjelent dokumentumok szerint Venegyiktova menesztésénél a hadiállapot bevezetéséről szóló törvényre, Bakanov menesztésénél pedig az ukrán fegyveres erők fegyelmi eljárására hivatkozott. Venegyiktova tisztségét ügyvivő jelleggel eddigi helyettese, Olekszij Szimonyenko fogja ellátni.

Az Ukrajinszka Pravda hírportál Bakanov menesztésével összefüggésben felidézte a Politico című amerikai lap június 24-i cikkét, miszerint Zelenszkij már akkor fontolgatta az SZBU vezetőjének felmentését egy sor sikertelen művelet és Herszon megye elvesztése miatt. Zelenszkij akkor azzal reagált erre az értesülésre, hogy az SZBU, vagy bármely más rendvédelmi szerv vezetésének leváltása ezek tevékenységének felülvizsgálatától függ.

(MTI)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!