Amerika 108 000 000 dollárnyi bosszúságot okoz Pekingnek

2022. július 16. – 07:47

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az Egyesült Államok külügyminisztériuma jóváhagyta, hogy Washington 108 millió dollár (mintegy 43 milliárd forint) értékben adjon el katonai felszerelést és technikai-logisztikai szolgáltatásokat Tajvannak. Washington szerint a tervezett megállapodás célja az, hogy „hozzájáruljon a sziget katonai képességeinek fenntartásához”.

Az egyezség tankok és harci járművek alkatrészeire, valamint technikai-logisztikai támogatásra terjed ki. A felszerelést Tajvan kérte amerikai képviseletén keresztül.

A tajpeji védelmi minisztérium szombaton azt közölte, hogy a megállapodás egy hónapon belül megvalósulhat. Hangsúlyozták: a növekvő kínai katonai fenyegetés árnyékában a felszerelések megfelelő karbantartása ugyanolyan fontos, mint az új fegyverek beszerzése.

Idén ez a negyedik hasonló megállapodás Washington és Tajpej között. Az Egyesült Államok legutóbb június 8-án engedélyezte, hogy Tajvan 120 millió dollár értékben hajóalkatrészeket vásároljon tőle.

Az Egyesült Államoknak csak nem hivatalos kapcsolatai vannak a szigettel, de egy 1979-es szerződés értelmében jogilag köteles támogatni a sziget védelmi képességeinek kiépítését. Kína saját területe részeként tekint Tajvanra, annak ellenére, hogy 1949 óta független kormánya van. Peking korábban leszögezte: ha kell, erővel gondoskodik az újraegyesítésről. (MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!