Az olasz miniszterelnök bejelentette a lemondását, de az államfő nem fogadta el

2022. július 14. – 19:35

frissítve

Az olasz miniszterelnök bejelentette a lemondását, de az államfő nem fogadta el
Mario Draghi 2022. április 7-én – Fotó: Pierre Teyssot / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Mario Draghi olasz miniszterelnök bejelentette, hogy még csütörtök este benyújtja lemondását a köztársasági elnöknek, írja a BBC. A döntését azután hozta meg, hogy az Öt Csillag Mozgalom (M5S) kormánypárt kivonult a kabinet energiacsomagjáról tartott szenátusi szavazásról, ami egy bizalmi szavazásnak felelt meg.

Az Európai Központi Bank volt vezetője 2021 februárja óta vezette a nemzeti egységkormányt. Az Öt Csillag Mozgalom szerdán bejelentette, hogy nem fogja megszavazni a kormány kilencpontos csomagját, ami többek között az energiadrágulással érintett családokat és vállalkozásokat segítő intézkedéseket is tartalmaz. Az M5S hevesen bírálta a kormányt a többi között az Ukrajnának szánt fegyverszállítmányok és a kormányzati támogatások elosztása és mennyisége kérdésében.

A kormány ezután bizalmi szavazásra bocsátotta a csomagot. Draghi korábban maga emelte a tétet, amikor kijelentette, hogy nem akar egy M5S nélküli kormánykoalíciót vezetni, noha nélkülük is meglett volna a koalíció többsége. A szavazáson 172-en voltak Draghi intézkedései mellett és 39-en ellene, vagyis kényelmesen megvolt a többség, azonban az Öt Csillag Mozgalom frakciójának 61 tagja kivonult az ülésteremből.

Draghi a szavazás után Sergio Mattarella államfőhöz ment, hogy egyeztessen vele a kormányzás lehetőségeiről és a helyzet megoldásáról. Draghi ezután a BBC szerint azt mondta, hogy a parlamenti szavazás nagyon fontos volt politikai szempontból, ugyanis a többséget adó nemzeti egység, ami megalakulása óta a kormány mögött állt, már nincs többé.

Az olasz politikai gyakorlat szerint a köztársasági elnök a kormányfőt újra a parlament elé küldheti felmérni, hogy továbbra is élvezi-e a pártok bizalmát. Sergio Mattarella pontosan ezt is tette, este elutasította Draghi nem sokkal korábban benyújtott lemondását. Az államfői hivatal közleménye szerint Mattarella egyben felkérte a kormányfőt, hogy forduljon a parlamenthez és mérje fel a politikai erőviszonyokat.

A dpa német hírügynökség szerint Mattarella döntése lényegében azt jelenti, hogy megbízta Draghit, hogy próbáljon meg új koalíciót tető alá hozni, amelynek minden valószínűség szerint már nem lesz tagja az Öt Csillag Mozgalom.

Mario Draghi korábban viszont azt hangoztatta, hogy nem akar második mandátumot vállalni.

Az államfő a pártokkal konzultálva szakértői kormány felállítását kezdeményezheti, amely a következő választásokig irányíthatja az országot, és feladata mindenekelőtt a költségvetési törvénycsomag kidolgozása lenne, írja az MTI. Az esetleges miniszterelnökök névsorában az első helyen Giuliano Amato volt kormányfő neve szerepel, aki jelenleg az alkotmánybíróság elnöke.

Nem kizárt az előrehozott választás sem: a parlament feloszlatása és a választások kiírása között hatvan napnak kell eltelnie. A többi koalíciós partner már előzetesen jelezte, hogy előrehozott választásokat akarnak, ha az M5S nem támogatja többé a kormányt. Eredetileg 2023 tavaszán tartanának csak parlamenti választásokat, de a kormánykoalíció felborulásával akár szeptember-október magasságában is lehet a szavazás.

Az Öt Csillag Mozgalom a júniusi részleges helyhatósági választásokon felmutatott gyenge eredmény után adott hangot elégedetlenségének. Június 21-én a párt vezető politikusa, Luigi Di Maio külügyminiszter kilépett a pártból, 62 szenátor és képviselő követte. Önálló frakciót alakítottak Együtt a jövőért néven, aminek következtében az M5S már nem volt a legnagyobb parlamenti erő. Di Maio azzal vádolta az Öt Csillagot, hogy direkt Draghi kormányának megbuktatására játszik, és így akarja visszatornázni saját támogatottságát.

Olaszország ezzel már 67 kormányt használt el 1948 óta, és az újabb kormányválság nem meglepetés. Azonban a Politico már a szavazás előtt azt írta, hogy ha Draghi távozik, Európa is elveszíti egyik legtapasztaltabb vezetőjét egy kritikus időszakban, amikor kulcsfontosságú döntések várhatók az ukrajnai háború és annak gazdasági következményei miatt. A milánói tőzsdeindex 3 százalékot esett a csütörtöki szavazás előtt.

Olaszországban a koronavírus-járvány és az abból fakadó gazdasági válság kellős közepén robbant tavaly súlyos kormányválság, ez végül úgy oldódott meg, hogy az államfő egy meglepő húzással a pártpolitikusok feje felett Draghit kérte fel a kormányalakításra, aki mögé kénytelen-kelletlen, de a pártpolitika is beállt.

Az eredetileg euróellenes mozgalomként indult (bár azóta rengeteget szelídült) Öt Csillag, de még a Liga is támogatásáról biztosította Draghit, dacára annak, hogy Matteo Salvini pártelnök 2017-ben azzal vádolta az EKB-elnököt, hogy az európai megszorításpolitika támogatójaként tettestárs Olaszország „lemészárlásában”. De beállt möge a Forza Italia és egy kisebb baloldali párt is, azaz a PD-vel és az Italia Vivával együtt hatpárti támogatást élvezhetett az új miniszterlnök – egészen mostanáig.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!