Hollandiában orosz gáz nélkül sem várható hiány télen

2022. július 14. – 20:42

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Hollandiában nem várható télen gázhiány, még akkor sem, ha nem lesz orosz gáz – derül ki a Gasunie Transport Services (GTS) országos gázhálózat-kezelő tanulmányából. A szervezet szerint a következőkre van szükség ehhez: ne korlátozzák a szénerőművek kapacitását, viszont a cseppfolyósított földgázkészletek mértékét növeljék meg, Németországba pedig 35 milliárd köbméternél több gázt ne szállítsanak.

Ehhez hozzájön, hogy a hollandok a magas árak miatt már így is 20 százalékkal kevesebb gázt használnak, mint a drágulást megelőző időszakban.

Az is segíthet megelőzni a gázhiányt, hogy a GTS leányvállalata, az Eems-Energy Terminal a múlt héten két energetikai vállalattal kötött megállapodást a cseppfolyósított földgáz szállításáról, ezzel is csökkentve az orosz gáztól való függést.

Természetesen a spórolásra is szükség lesz a jövőben. Azért is, mert a Vattenfall multinacionális energiaipari vállalat képviselője a Nieuwsuur című aktuálpolitikai műsornak azt mondta: sokaknak gondot okoz a megugró energiaszámlák kifizetése, kétszer annyian vesznek részt adósságkezelési programokban, mint egy éve, és 30 százalékkal többen kértek részletfizetési lehetőséget is.

(MTI, Dutch News)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!