Németország cáfolja, hogy ukrajnai menekülteket szállásolnak el egy náci koncentrációs táborban

2022. július 13. – 17:26

Másolás

Vágólapra másolva

Orosz dezinformációs kampány része lehet az az álhír, amely szerint a németországi Sachsenhausenben található egykori náci koncentrációs táborban ukrajnai menekülteket szállásolnak el – nyilatkozott az ottani emlékhely szóvivője szerdán. A rendőrség vizsgálatot indított az álhír eredetének feltárására.

A Berlintől nem messze fekvő Neuruppin városának rendőrségi szóvivője szerdán elmondta, hogy a koncentrációs tábor területén működő emlékhely üzemeltetői a hét elején keresték meg őket, és számoltak be arról a Telegramon terjedő álhírről, miszerint Ukrajnából érkező menekülteket szállásolnak el az emlékhelyen. A posztban azt állították, hogy „készen állunk fogadni a Berlinbe érkező menekülteket. Kényelmes szobákat kínálunk a múzeum területén külön erre a célra épült, átmeneti hotelben”. A hírt később más sajtóorgánumok is átvették.

Az egykori sachsenhauseni náci koncentrációs tábor bejárata – Fotó: Tobias Schwarz / AFP
Az egykori sachsenhauseni náci koncentrációs tábor bejárata – Fotó: Tobias Schwarz / AFP

Az emlékhely szóvivője, Horst Seferens elmondta, hogy az állítás hamis, és a gyanú szerint „olyan digitális dezinformációs kampány része, amelyek általában Oroszországból származnak”. Hozzátette, az ilyen dezinformációs kampányok célja, hogy feszültséget szítsanak az Ukrajna elleni orosz agresszió elől menekülőkkel szemben, és így eltántorítsák az embereket attól, hogy segítséget nyújtsanak a nekik.

(MTI)

Kapcsolódó
Kövess minket Facebookon is!