Kijevbe és Moszkvába is ellátogatna Ferenc pápa

2022. július 9. – 07:50

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Ez a bejegyzés egy közvetítés része.

Tovább a közvetítéshez

A 85 éves Ferenc pápa július végén, miután visszatért kanadai útjáról, megbeszélést folytat munkatársaival egy lehetséges kijevi látogatásról – nyilatkozta Paul Gallagher érsek, a Vatikán „külügyminisztere” a Rai1 olasz televíziónak.

Gallagher azt sem zárta ki, hogy már augusztusban megvalósuljon a kijevi látogatás. Az érsek azonban leszögezte, hogy minden a pápa egészségi állapotán múlik. Bár egy július elejére tervezett afrikai utat a pápa lemondott, de Kanadába továbbra is szándékában áll ellátogatni.

„A pápa meg van győződve arról, hogy egy kijevi látogatásnak pozitív hatása lenne”

-mondta Gallagher majd hozzátette: Ferenc pápa Moszkvába is kész lenne elutazni. A pápa a Nur-Szultanban megrendezendő vallásközi világkongresszusra is tervez utazást. A Vatikán ezt már május végén megerősítette. Ott Ferenc pápa találkozhatna Kirill orosz pátriárkával. „Ha a pápa és a pátriárka egészen Kazahsztánig elrepül, akkor találkozni is fognak” – mondta Gallagher.

A pápa térd-ínszalaggyulladás miatt az utóbbi időben gyakorta kerekesszékben jelenik meg a nyilvánosság előtt. Lemondásával kapcsolatos pletykákat a héten már egy interjúban cáfolta.

(MTI)

Vágólapra másolva
Kapcsolódó
Kövess minket Facebookon is!
ÉLŐ
Lendvai Gyurcsány lemondásáról: Nem tudom, hogy a DK-nak jót tesz-e, de az országnak igen